Ha nem lenne elég, hogy alacsonyak a terményárak és kevés a csapadék, akkor itt van még egy kis vörösrozsda :)

Valószínűleg sokan próbálják idén minél alacsonyabban tartani a termelési költségeket, de annak aki vet valamit, ez aligha lesz könnyű. A következő két hétre esőt nem igazán mutat az előrejelzés, tartok tőle, hogy a tavaszi kultúrákban a gyomkelés is több hullámban fog érkezni, így sok szerencse kell majd ahhoz, hogy egyetlen kezeléssel gyommentesen lehessen tartani az állományokat.

Ez a szerencse az őszi búzánál a mi környékünkön (Észak-Baranya) idén már biztosan nem lesz meg. A vetésfehérítő imágók elleni védekezés leginkább időtöltésnek volt jó, már az L1-es lárvák falatoznak mindenfelé, úgyhogy ha véletlenül semmi más kezelés nincs, akkor ebbe érdemes lehet beleállni. Ez már-már szokványos, az alábbi kép viszont kevésbé:



Nem a Decathlonos lépőre gondolok, mert ilyen minden harmadik gazdász kollégának van, hanem a rozsda fertőzésre, amitől téglavörös lett a cipőm. Bár képpel nem tudom bizonyítani, mert sosem fotózok eleget, de március 26-án az alsó leveleken a fertőzés már aggodalomra okot adó mértékben fellelhető volt. Bíztam benne, hogy a száraz időjárás legalább annyi előnnyel jár, hogy a gombabetegségek nem terjednek tovább és nem kell még egy menetben védekezni, de ez idén nem jött be.


Ha a betegség csak az alsó leveleket érintette volna, akkor a zászlóslevél védelme lett volna az első fungicides kezelés, de ezt sajnos már nem lehet bevállalni. A képen lévő felső levélen már látszanak uredotelepek. A zászlóslevél még ugyan nincs kint, de ez a levél a kifejlett növényen felülről számítva a harmadik lesz, így nem érdemes hagyni még jobban elhatalmasodni a fertőzést. Az időjárási körülmények a következő két hétben is ideálisak lesznek a rozsda számára, úgyhogy érdemes nyitott szemmel, vagy olyan lábbelivel járni a határt, amit nem sajnáltok.


Mivel nem írok túl sűrűn bejegyzést, érdekességképpen beteszem ide a március 25-én vetett kukorica táblánk látképét is. Itt-ott látni egy-egy csíranövényt a kelés második napján, eddig nem tűnik túl fényesnek. Annak ellenére, hogy nem nyúltunk a talajhoz augusztus eleje óta, a vetőgép annyira átmozgatja a magárkot, hogy egy közepes esőtől még így is lecseperesedik a felső fél-egy centi. Hiába, talajt nem lehet egy év alatt építeni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések