A talajegészség 5 alapelve - ahol én tartok 2023. januárjában, 2. rész
2. alapelv - minimális talajbolygatás
A második alapelv esetében az ideális állapotnak talán a teljes mértékben no-till vetés mondható, szakaszos legeltetéssel kombinálva. Hát, ettől sajnos nagyon messze vagyunk egyelőre. De túl szigorúnak talán nem kell lennem magamhoz, van gazda a szomszédban, aki megtestesíti a másik végletet, a kihagyhatatlan szántással, tárcsázással és hengerezgetéssel. Nekünk az idei volt az első év, amikor teljesen ki tudtuk hagyni a szántást, de ehhez azért a kedvező időjárásra is szükségünk volt.
Azt már jó előre elterveztem, hogy a búzatarlókat lazítózással egy menetben elvetjük takarónövényekkel, a nyári szárazságban viszont a talajállapot ezt nem tette lehetővé. Másfél hét lazítózás után inkább abbahagytuk a kínlódást, a kemény talaj folyamatosan kidobta a lazítót, elképesztő tempóban fogytak a kopóalkatrészek és gyakran lényegesen nagyobb rögöket sikerült kiszaggatnunk mint ami elfogadható. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy ameddig a környező gazdák megállás nélkül tarlóhántottak meg lazítóztak - vagyis felváltva porosítottak és rögösítettek - addig mi inkább a műhelyben ügyködtünk. Az eső sajnos sokára jött meg, így nem is maradt már elég idő arra, hogy a hátralevő területet lazítóval csináljuk meg, ezért a Horsch Tigerrel adtunk mélységet a takarónövények jelentős része alá. Ez közel sem ideális, bízom benne, hogy egy-két éven belül javulnak annyit a talajaink, hogy a takarónövények direkt elvetése is elegendő legyen alapművelés helyett.
Az ősz folyamán kulcsfontosságú volt, hogy októberben gyakorlatilag szünet nélkül tudtunk dolgozni. Már hónapokkal korábban azon törtem a fejem, hogy a kukorica tarlókkal mit fogok kezdeni, hiszen a szántást mindenképpen szerettem volna elkerülni. A megoldás végül a rövidtárcsa, vagy a rövidtárcsa és a Tiger kombinációja lett, attól függően, hogyan sikerült odaérnünk. Teljesen érintetlenül nem mertem volna hagyni a kukoricatarlókat, a mi talajaink nagyon nehezen száradnak ki, hogyha a takarás miatt egyáltalán nem tudnak napfénnyel találkozni. A tavaszra vonatkozóan a terv az, hogy minden területet meghúzunk még egyszer vagy a tárcsával, vagy a DTX-szel, elkészítve a magágyat és bedolgozva a nitrogén műtrágyát. A jövőre nézve, ha a körülmények engedik, az őszi tárcsázás előtt feltétlenül szeretnék takarónövény keveréket kiszórni a területre, hogy a vegetációs időszakon kívül is legyenek élő gyökerek a talajban.
Pontszám: 3,5/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése